Iráni drónok indultak meg Izrael felé
13/06/2025 08:03
| Szerző: Klubrádió
Dróntámadást indított Irán Izrael irányába, miután Izrael légicsapásokat hajtott végre az iráni nukleáris és katonai létesítmények ellen – tudósít az AP az izraeli hadsereg (IDF) szóvivőjének beszámolója alapján. Az amerikai elnök bejelentette, tudtak az izraeli támadásról, de az emarikai hadsereg nem vett részt benne.
"Az elmúlt órákban Irán több mint 100 drónt indított meg Izrael irányába, a védelmi rendszerek működésbe léptek a fenyegetés elhárítása érdekében” – közölte a szóvivő. Izraeli részről több mint 200 vadászgép vesz részt a műveletben – tette hozzá Effie Defrin - írja a hvg.hu.
„Ez az esemény más, mint amiket korában tapasztaltunk, nehéz órákra számítunk. Ellenállást és türelmet kell mutatnunk” – mondta Defrin a CNN beszámolója szerint. Izraelben már az Irán elleni légicsapásokat követően elrendelték a rendkívüli állapotot.
A válaszcsapásra készülve az izraeli kórházak teljes készültségben vannak. Azokat a betegeket, akiknek az állapota lehetővé teszi, hazaengedik, lemondják a nem sürgős műtéteket, és egyes osztályokat védett területekre helyez át.
Eközben amerikai elnök a Fox Newsnak azt mondta, előzetesen tudott az Izrael Irán elleni támadásáról szóló tervekről, de világossá tette, hogy az amerikai hadsereg nem vett részt a műveletben – írja a BBC.
Trump megismételte, reméli, hogy Irán folytatja a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal nukleáris programjának mérsékléséről.
„Iránnak nem lehet atombombája, és reméljük, hogy visszatérhetünk a tárgyalóasztalhoz. Meglátjuk”– fogalmazott az amerikai elnök.
Azzal kapcsolatban, hogy több iráni vezető, köztük Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda parancsnoka életét vesztette a támadásban, úgy fogalmazott: „több olyan ember van a vezetőségben, akik nem fognak visszatérni”.
Beszélt arról is, hogy kormányzata a csapás előtt felvette a kapcsolatot egy kulcsfontosságú közel-keleti szövetségesével, hogy tájékoztassa, azt azonban nem árulta el, melyik országról van szó.